Tovább folytatódott Stadler József pere Kecskeméten
Tue Mar 1 14:35:41 2011

A két budapesti cég ügyvezetője azt vallotta a bíróság előtt, hogy a cukrászda üzemeltetésével, valamint élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó cégeik semmilyen kapcsolatban nem voltak az elsőrendű vádlott érdekeltségébe tartozó cégekkel, Stadler Józsefet csak a tévéből ismerik - vallották be a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per február 23-i tárgyalási napján Kecskeméten.

A vád szerint az egyik gazdasági társaság 35 valótlan tartalmú számlát állított be a 2007. évi könyvelésébe, s több mint 25 millió forint áfát igényelt jogtalanul vissza, ehhez azonban már nem jutott hozzá. Ugyanakkor tényleges tevékenysége kapcsán nyolcmillió forint áfát és 67

A 2005-ben feltételesen szabadult Stadler József vállalkozót egyebek mellett jelentős kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás kísérletével, folytatólagos adócsalással, magánokirat- és közokirat-hamisítással, valamint a számvitel rendjének megsértésével vádolja az ügyészség. Hasonló vádak miatt Stadler Józsefet 2003-ban négy és fél év fogházbüntetésre ítélték.
A jelenlegi per március 24-én további tanúk meghallgatásával folytatódik.
Forrás: mno.hu
Adócsalás hírportál









