Ismét előállítottak egy MÁV igazgatót
Tue Jan 25 11:36:38 2011

A MÁV Informatika Zrt. újabb igazgatóját állította elő a rendőrség hűtlen kezelés, valamint orgazdaság gyanúja miatt.

Sz. György ellen nagyobb értékre elkövetett orgazdaság bűntett, valamint nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.A Magyar Nemzet korábban azt írta: Sz. György 2009 őszén egy szakmailag nehezen indokolható svédországi vásáron vett részt és rajta keresztül kötött az állami cég szerződést oktatás-továbbképzésre - a piaci ár felett.

Még 2010 decemberében hűtlen kezeléssel és orgazdaság elkövetésével gyanúsította meg a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya Cs. Sándort, a MÁV Informatika Zrt. tanácsadási és alkalmazásfejlesztési divíziójának igazgatóját is.
A Fővárosi Főügyészség 2009 novemberében rendelt el nyomozást a MÁV Informatika Zrt. gazdálkodásának vizsgálatára. A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói tavaly februárban gyanúsítottként hallgatták ki a cég korábbi két vezérigazgatóját is.
Forrás: hirtv.hu, hirado.hu
Adócsalás hírportál









