Hunvald fizetésének sorsáról döntenek a képviselők
Fri Nov 6 12:38:22 2009

Pénteki ülésén dönt az erzsébetvárosi képviselő-testület arról, továbbra is járjon-e az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) polgármesternek juttatás az önkormányzattól. Az ülésre az MSZP és a Fidesz is nyújtott be előterjesztést az ügyben.
A VII. kerület szocialista alpolgármestere, Gergely József szerint jelenleg nincs olyan jogszabályi háttér, amely alapján akár a képviselő-testület, akár a jegyző jogosult lenne az illetmény megvonására, illetve az utalás szüneteltetésére.

A Fidesz azonban felfüggesztené Hunvald György alapilletményének kifizetését. Vattamány Zsolt VII. kerületi Fidesz-frakcióvezető szeptember 20-án közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György számára február 10-e óta – amióta nem jár be a munkahelyére – az önkormányzat havi 742.560 forint juttatást adott.
Forrás: MNO
Adócsalás hírportál
(a)









