Felmentették a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezetőjét
Fri Oct 2 10:00:01 2009

A tulajdonos nyíregyházi önkormányzat indoklás nélkül felmentette vezető beosztásából a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatóját a cég működésében észlelt hiányosságok miatt - jelentette be Csabai Lászlóné, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely szocialista polgármestere kedden.
A fürdőket és az ahhoz kapcsolódó létesítményeket működtető társaság élére október 15-ig állítanak új vezetőt - mondta sajtótájékoztatóján a helyhatósági tisztségviselő. A zrt.-nél a Fidesz nyíregyházi szervezetének feljelentése alapján hűtlen kezelés gyanújával rendőrségi nyomozás is indult, az eljárást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le. Az ellenzéki párt állítása szerint a cég 2004-ben 52 és 20 milliós megrendelési szerződéseket kötött, az összeget előre kifizette, de a teljesítés még most sem történt meg.
Csabai Lászlóné a sajtótájékoztatón elmondta: a hiányosságokat a cég felügyelőbizottsági (fb) tagjainak - akik önkormányzati képviselők is -, észlelniük kellett volna, hiszen a feladatuk ellátásához biztosított céganyagokban benne voltak.
Az MTI munkatársának kérdésére, miszerint az önkormányzatnak van-e tudomása a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. felügyelőbizottsági tagjainak az APEH által indított költségtérítési vizsgálatáról, Csabai Lászlóné nemmel válaszolt. Megismételte: ő a hétfői közgyűlésen arra kérte az fb-tagokat, ha nem előírásszerűen vették fel a költségtérítéseket, önrevízióval rendezzék adójukat az adóhatóságnál.
Forrás: gondola.hu
Adócsalás hírportál
(a)

A Sóstói gyógyfürdő