Döntés született a Zuschlag-perben másodfokon is : enyhítettek a büntetésen
Tue Feb 1 05:41:38 2011

Enyhítette a Szegedi Ítélőtábla másodfokon a Zuschlag János és társai ellen folyó perben kiszabott büntetéseket. Mint hétfőn kiderült, az egykori szocialista politikus büntetését 6 évre mérsékelte a táblabíróság.
Az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítélete szerint az egykori szocialista politikus és társai civil szervezeteket felhasználva szabálytalanul költöttek el több mint 72 millió forint közpénzt. A bíróság Zuschlag Jánost folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte. A vádlottak közül héttel szemben egy év négy hónap és öt és fél év közötti végrehajtandó börtönt szabott ki a bíróság, három személyt felfüggesztett börtönre, négyet pénzbüntetésre ítélt, egy vádlottat felmentett.
A január 18-án kezdődött fellebbviteli tárgyaláson Horányi Miklós ügyész az első fokon kiszabott büntetések súlyosbítását kérte, s azt indítványozta, hogy a vádlottak büntetésüket fegyházban töltsék le. Az ügyvédek és a vádlottak a büntetések mérséklését, illetve felmentést kértek részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában.
A bíróság a per harmadrendű vádlottját, Katus Ferencet három és fél év, a negyedrendű vádlottat, Őri Andrást két és fél év, az ötödrendűt, Krausz Csabát egy év, a hatodrendű vádlottat, Marsovszky Balázst egy év, a hetedrendűt, Kullai Tamást másfél év börtönre ítélte, míg a kilencedrendű vádlottal, Prácser Lászlóval szemben pénzbüntetést szabott ki. Zuschlag János büntetését 8 év 6 hónapról 6 évre mérsékelte a táblabíróság.
Forrás: Fidesz.hu
Adócsalás hírportál

Hétfőn végződött a Szegedi Ítélőtáblán Zuschlag János volt MSZP-s képviselő és társainak másodfokú pere