Adókerülés kis- és nagypályán, avagy: pókertől a luxusautó-bizniszig
Wed Jul 29 02:52:36 2009

Ugrásszerűen nőtt az adóhatóság tudomására jutott tiltott szerencsejátékok száma. Az APEH idén eddig már tíz feljelentést tett, míg tavaly az első félévben egyet sem. A listát a póker, a munkahelyi fogadások és az úgynevezett téglajegy akciók vezetik. A vámosok által lebuktatott bűncselekmények között pedig az ÁFA-csalás a leggyakoribb. Főként a számítógép alkatrészekkel és a luxusautókkal kereskedők érintettek. Az adócsalók több tízmilliárdos veszteséget okoznak az államnak.
Akcióban a vámőrség. Egy 9 tagú autós bandát lepleztek le. A társaság fiktív céget alapított és 3000 nagyértékű luxusautót hozott az országba. Áfát nem fizettek utánuk, viszont az eladási árba beleszámították. Több milliárd forinttal károsították meg a költségvetést. Féléven belül ez már az ötödik ilyen nagy adócsalás, amit a fináncok nyomoztak ki.
Sipos Jenő, Szóvivő, VPOP:
"Jellemző egyébként a szervezett elkövetés és az, hogy az elkövetők között nagyon képzett emberek is vannak."

Sipos Jenő, a VPOP szóvivője
Az adóhatóságnál az első félévben 33 százalékkal több gazdasági bűncselekményt derítettek fel, mint tavaly ilyenkor. A költségvetésnek okozott kár több mint 25 milliárd forint. Ebből 18 milliárd forint az eltitkolt adó.
Az adóhatóság az SZJA-bevallások és a vagyonosodási vizsgálatok során egyre több olyan ingatlantulajdonosra bukkan, aki minimálbérből él - papíron. Az elmúlt félévben feltárt 18 milliárd forintnyi adóhiány jelentős részét az eltitkolt jövedelmek után be nem fizetett adók teszik ki.
A revizorok egyre több tiltott szerencsejátékot is felderítenek. A TOP listát a póker, a munkahelyi fogadások és az úgynevezett téglajegy akciók vezetik.
A téglajegy:
Bakonyi Ágnes, Szóvivő, APEH:
"Nem tudja valaki eladni a házát és azt mondja, téglánként eladom és a végén kisorsolom. Mármint a házat azok között aki vettek téglajegyet, mondjuk ezer forintért darabját. Garantált, hogy a játékot szervező így busás haszonra tesz szert.”
Forrás: www.hirado.hu
Adócsalás hírportál
Szóljon hozzá a hírhez!
(a)









