A szocialisták ismét megvédték Hunvald pénzét
Tue Nov 10 09:36:18 2009

Az erzsébetvárosi képviselőtestület ülésén leszavazták a Fidesz javaslatát, az előzetesben ülő polgármesternek egy letéti számlát nyitnak.
Továbbra is jár az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) erzsébetvárosi polgármesternek az alapilletménye az önkormányzattól; a VII. kerületi képviselőtestület pénteki ülésén ugyanis 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította azt a fideszes indítványt, hogy a polgármester alapilletményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát pedig vonják meg.
A képviselők elutasították azt a fideszes módosító indítványt is, mellyel felkérték volna Hunvald Györgyöt a mandátumáról való lemondásra.
A polgármester költségátalányával kapcsolatban Gergely József MSZP-s alpolgármester emlékeztetett: Hunvald György saját kezűleg írt nyilatkozatában már korábban kifejezte, hogy a részére megállapított költségátalányt nem kívánja felvenni és kérte, hogy az ellene folytatott büntetőeljárás jogerős befejezéséig ez az összeg az önkormányzat által nyitott letéti számlára kerüljön.
Gergely József közölte: a polgármester jelenleg nettó 300 ezer forintos illetményt kap, mást nem.
Elsőként Gergely József három részből álló határozati javaslatáról szavazott. A képviselők 11 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett elutasították az indítvány azon pontját, amely szerint Hunvald György illetményének szüneteltetéséről, illetve megszüntetéséről jogszabályi háttér hiányában nem áll módjában dönteni jelenleg a testületnek.
Azt viszont támogatták, mely kimondja: addig, amíg jogszabály másként nem rendelkezik róla, Hunvald György költségátalánya letéti számlára kerül.
Ezt követően utasították el a Fidesz indítványát, illetve egy másik frakció kezdeményezését arról, hogy az alapilletményt is letétbe folyósítsák.
Az indítványok vitájában Gergely József többször is felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyben két parlamenti frakció, az MSZP és a Fidesz is nyújtott be egy-egy javaslatot az Országgyűlésnek, és ha ezek közül valamelyiket elfogadja majd a Ház, akkor az erzsébetvárosi testület azt végrehajtja.
Vattamány Zsolt, a Fidesz VII. kerületi frakcióvezetője a vitában úgy fogalmazott, "önök ezt a problémát nem akarják megoldani (...), körmük szakadtáig harcolnak Hunvald György juttatásaiért".
Hahn György MSZP-s képviselő arról érdeklődött, mi a helyzet Gál György juttatásával, aki VII. kerületi SZDSZ-es önkormányzati képviselőként került ugyancsak előzetes letartóztatásba.
Forrás: index.hu
Adócsalás hírportál
(a)

Hunvald Györgyör bilincsben vezetik a rendőrök

Vattamány Zsolt, az erzsétvárosi Fidesz frakcióvezetője